Gaoryn éjszakai bár

Leírás hamarosan...

A 13-as körzet. Ezt a helyet nem nagyon ismerem, nem igazán volt alkalmam még errefelé kitérőt tenni. Vagyis, még egyáltalán nem, az eddigi bő 28 év alatt. Nem nagyon volt dolgom a városrészekkel egyébként sem, egy kezemen össze tudnám számolni, hányszor hagytam el Gore vadon-széli házát úgy, hogy nem pont a vadonba igyekeztem. Csak végszükség esetén kellett errefelé jönnöm, ha ő - aki szerette magát a gazdámnak nevezni -túl elfoglalt volt, vagy épp beteg, és nem volt más mód az elkészült gyógyáru szállítására. De ezek az utak sem tartottak sokáig. Pontos leírást kaptam a lehető legrövidebb útvonalról mindig, szóval csak jöttem és mentem. Nem is izgatta eléggé a fantáziám akkoriban a város ahhoz, hogy kitérőket tegyek annak megismeréséért. A munkám érdekelt, azt szerettem. Talán csak azért, mert a teremtésemkor valahogy ezt is belém ültették... vagy kódolták. Erről fogalmam sincs, ezt a részt átugrottam Gore könyveiben is. Nem érdekelt. Csak most kezdek elmélkedni rajta.
De egy biztos, engem nem arra teremtettek, hogy itt kószáljak, hanem valami egészen másfajta dzsungelben. És akármilyen jól tájékozódom, akármilyen könnyen tanulok, valahogy mégis idegenkedem a várostól.
De most muszáj. Már a szükség az uram, nem Gore. Akármilyen kelletlenül is, de kénytelen vagyok itt lenni. Biztos vagyok benne, hogy itt nem keresnek - legalábbis egyelőre. Elvégre csak egy hülye merészkedne ennyi ember és klón közé, mikor minden bizonnyal keresik. Vagy keresni fogják. Ez ugye attól függ, Gore mikor jelenti az eltűnésemet, vagy az eredetim mikor hal meg. Viszont le merem fogadni, hogy elsőként az erdős területeken fognak keresni, mivel ott jól kiismerem magam.
Úgy érzem magam az utcákat róva, mint egy megszeppent kislány. Mint az első napomon. Mikor egyszerűen csak beledobtak a mélyvízbe. Mikor hiába tudtam, hogy mindent tudok ahhoz, hogy teljesítsem a rám kiszabott feladatokat, mégis soknak éreztem a rám hárultakat. Szinte újraélem azokat a perceket, ismét súlyként nehezedik a vállamra minden. De mennem kell tovább, nincs más választásom.

Sétám közben Nova társaságában, több vendéglátó egység előtt is elhaladok. Ezek közt van csendesebb és zajosabb is, eleinte fogalmam sincs, melyiket válasszam. Végül a közepesen népes Gaoryn bárba térek be. Nem túl nagy a forgalom ahhoz, hogy vele együtt nagy legyen annak a kockázata is, hogy felismernek. Viszont ahhoz elég, hogy ha mégis, minden óvintézkedésem ellenére is megtörténne ez, rendezhessek valami balhét, és a zűrzavar közepette leléceljek.
Ölembe kapom a lábamnál kószáló Novát. Sajnos közben nem figyelek eléggé és hirtelen mozdulatomban megrántom a karomat tarkító, lassan hámosodó sebet. És bár tudom, hogy a feltűnés elkerülése végett így volt a helyes, áldom érte a fejem, hogy szinte az egész alkarom belső oldalát "megnyúztam".
Amilyen kíváncsian pislogok én körbe, ugyanúgy szimatol bele a levegőbe a kis Eseru is a karjaim közt. Bár rajta csak a játékos kíváncsiságot érzem, amivel minden felé fordul mindig - magamon pedig a félelmet.

Idebent félhomály uralkodik, az összes világítást a polcok, a pult, és az asztalok saját fénye adja, a szivárványhoz hasonló, periodikusan változó neonfények. A zene, amit valami régi zenegép szolgáltat, egész halk. Ugyanígy a bent tartózkodók duruzsolása. Az eddigiek alapján moderált helynek tűnik.
Belépésünkkor alig néhány szempár szegeződik rám. Ez így is van jól, ezért csak őket köszöntöm, egy rövid biccentéssel. Fő az észrevétlenség. Hezitálok egy pillanatig, hogy a pult melletti, hajlított fémcsöveken álló, kerek párnás bárszékek egyikére üljek-e le, vagy egy asztalhoz... végül az utóbbi mellett döntök. Azt hiszem, a pultnál nagyobb az esélye, hogy valaki kéretlenül mellém telepedjen.
Novát egyszerűen magam mellé helyezem, egy másik székre. Ő mostanra megszokta a közeget - de jó neki! - nyugodtan gömbölyödik össze az ülőalkalmatosságon. Végigsimítok először a kis bundáson, aztán sajgó alkaromon. Bár a hosszú ujjú blúz miatt nem látszik, de alaposan bekötöttem a sebet, hogy így gyorsítsam a rá kent ecsetelők hatását. De kezdenek múlni a fájdalomcsillapítók hatásai. Meg álmos is vagyok, fogalmam sincs, mióta vagyok már ébren egyhuzamban... megint. Ilyenkor nehezebben viselem a fájdalmat is.
Be kellene vennem még valamit. - jut eszembe, de nincs sok időm elmélkedni. Rövid időn belül mellettem terem egy nő, valami kis füzet-félével a kezében, amit aztán elém is tesz, az asztal üveglapjára. Közben csuklóján van alkalmam megpillantani tetoválást. Ő is klón...
Pillanatnyi értetlenségemet, zavaromat semmivé foszlatja a füzet felirata: Itallap. Gyorsan bele is lapozok, bár őszintén szólva fogalmam sincs, mi mindent lelhetek benne. Még nem jártam ilyen helyen. Megkönnyebbülés, hogy az italok neve mellett kis képek is szemléltetik azt. Így legalább azért sejtésem lehet róla, mit is kérek. Mivel egyéb támpontom nincs, egyszerűen rábökök egy talpas pohárban díszelgő, finoman gyöngyöző, zöldessárga valamire. A nő rám mosolyog, majd a füzettel együtt el is tűnik.
Furcsa, de jól éreztem magam a társaságában. Most azonban ismét egyedül maradtam. Idő közben Nova is elaludt mellettem. Kicsi háta lassú ütemben emelkedik és süllyed, ahogy szuszog. Épp az erdőt járhatja. Olyan nyugodt. Milyen jó neki! Én is szívesen aludnék végre egy kiadósat, de nem igazán merek...

15

*Gazdám úgy tartotta helyesnek, ha elmegyek a 13-as körzetbe, az egyik "ismerőséhez". Mivel nem mondhattam nemet, kedvetlenül kaptam össze magam és elindultam.
A 13-as körzet a város legrosszabb hírében álló hely. Állítólag ott élnek a bujdosók, akiknek sikerült megszökniük a "lekapcsolás" elől. Most ők uralják azt a negyedet, és ha bárki is el akarná őket kapni, annak vége...
Persze, ezek csak pletykák lehetnek, hiszen ha egy klón uralná azt a városrészt, akkor az emberek régen fellázadtak volna.

Mivel ott volt dolgom, eldöntöttem, hogy keresek valakit, aki segíthetne nekem. Már egy ideje tervezgetem a lázadást, de eddig nem volt alkalmam senkinek sem beszélni róla. 17 tökéletes lenne, bár ő állítása szerint nagyon jól megvan kis gazdájával, ezért halasztottam a dolgot.
Egy Gaoryn nevezetű bárt kellett keresnem, ahol állítólag már várnak. Nagyon reméltem, hogy így van, mert akkor minél hamarabb eltűnhetek a helyszínről.
Hihetetlenül hangzik, de mikor átléptem a körzet határát, mintha egyszeriben megváltozott volna a légkör. Fázósan húztam össze magamon felsőmet, mert a kellemes meleg hirtelen csapott át vérfagyasztó hűvösségbe. Nagyon nem tetszett a dolog, és még a félelem is felerősödött bennem.
Soha nem voltam egy beszari fajta, de a sok pletyka, amik a 13-as körzetről szóltak, nem hagyott nyugton.
Gyorsan szedtem a lábaimat, hogy minél hamarabb a megbeszélt helyre érjek. nem is néztem körül a környéken, csak haladtam előre, egyenesen a bárba.
Belépve az épületbe, felsóhajtottam, hiszen sikerült úgy végig caplatnom az utcákon, hogy senki nem állított meg. A nehezén még nem vagyok túl, szóval nem könnyebbültem meg cseppet sem. Kérdőn néztem körbe az egész helységben, hátha meglátom a keresett személyt. Semmit sem tudtam róla. Soha életemben nem láttam, és ez a furcsa kinézetű csomag is elég biztosítékot adott, hogy nem is akarom megismerni.
Mivel senki nem jött oda, hogy átadhassam neki a csomagot, ezért odamentem a bárpulthoz, és levetettem magam az egyik székre. Senki nem volt a pult mögött, ezért tekintetemmel újra körbejártam a bárt, keresve azt az embert, aki talán megtenné.
Egy lányt láttam meg nem messze az egyik asztalnál, ahogy felveszi a rendelést. majd mikor eltűnt a képből láttam azt is, aki rendelt. Beleillett a környezetébe, de mégis más volt. Nem tudnám megmondni miben, de más...
Aztán meglátom mellette a kis szőrgombócot, és ledöbbenek. Oké, minden eredetinek lehet állatkája, de ez akkor is furcsa volt nekem.
Pofátlanul és kíváncsian néztem tovább a párost, mígnem a csajszi, akire vártam, megkérdezte, hogy mit szeretnék inni. Azonnal elmondtam az első pia nevét, ami eszembe jutott, aztán tovább figyeltem őket.
Ha nem kellene, találkoznom valakivel, talán még le is szólítom, de nem mertem hiszen, ha kések, vagy nem teszem a dolgom, iszonyatos büntetés vár rám.*

Míg várom italom érkezését, bőven van időm előhalászni oldaltáskámból az áhított gyógyszert. Eztán arra is van időm, hogy elunjam magam. A halk zene és a társasághiány az engem körülvevő duruzsolásban kezd valóban elnyomni. Ha nem félteném minden pillanatban az írhám, valószínűleg ugyanarra vetemednék, amire Nova. Egyszerűen rádőlnék az asztalra. Biztos vagyok benne, az elmúlt napok, hetek eseményeinek tükrében, hogy csak pillanatok műve lenne, h elszenderedjek.
De nem tehetem. Tartanom kell magam, akármilyen álmos vagyok és akármennyire fáj.
Az asztalra könyökölve, arcom a tenyerembe támasztva igyekszem ébren maradni. Ennek érdekében néhányakat, akik a látóterembe kerülnek, megpróbálok kielemezni. Megpróbálom kitalálni, milyen emberek vehetnek épp most körül. Közben időnként mégis azon kapom magam, hogy elbóbiskolok. Nem kellemes érzés arra ébredni, amikor az ember lányának az arca végigdörzsölődik a tenyerén, miközben előre bukik.
Kezd kiütni rajtam a kimerültség. Szörnyen érzem magam. A legszánalmasabb érzés azonban mégiscsak az, mikor egy következő alkalommal a koppanásra ébredek, ahogy az előzőleg kért italom talpas pohara asztalomra érkezik. A felszolgáló mond is valamit,valami szálláslehetőségről. Nem igazán sikerül figyelnem szavaira, de nem is számít. Ígyis-úgyis elutasítám - ahogy meg is teszem. Kicsit zavartan ugyan, de mosolyogva; aztán megköszönöm az italt.
Ahogy elhagyja asztalom, óvatosan meg is kóstolom a zöldes löttyöt. Egészen finom, kellemesen fanyar-hűs íze van. Kár, hogy a nevét nem jegyeztem meg.
Mivel megítélésem szerint nincs benne alkohol, amivel a gyógyszer "összeveszhetne", a számba dobom azt és iszok még rá.
Apró, narancssárgás gyógyszer ez. Nem valami erős, alig több a placebónál. De most, ilyen fáradtan, valami ütősebb csak még jobban elbódítana.
Oldalra nézek Novára, aki ebben a pillanatban szusszan egy nagyot. Aztán kis tappancsai aprón, de annál hevesebben mocorogni kezdenek. Időnként megvillantja hegyes fogacskáit is. Ennyi épp elég, hogy tudjam: álmában játszik. Kedvem lenne felkelteni, csak hogy ne érezzem magam olyan egyedül - de nem teszem.Még az is előfordulhat, hogy nem is olyan sokára pont ő húz majd ki a slamasztikából. Ahhoz viszont kipihent kell legyen.
Meg az... egyébként is önző tett lenne.
Mivé válok? Milyen önös gondolat volt ez? Nincs rám jó hatással ez a bújkálás. Kimerült vagyok már most, pedig életem hátralévő része így fog eltelni.
Biztos ezt akarom? Kell ez nekem?
...Ajh, csak a fáradtság teszi ezt veled, tizen... Vagyis Eo. Ne légy hülye!
Mély levegőt veszek, csak hogy nyugtassam magam. Mindkét karommal felkönyökölök az asztalra, homlokom két tenyerembe temetem. Mogyoróbarnára színezett sörényem előre zúdul. Tincseim látom magatehetetlenül heverni az üveglapon, ahogy a rajta átsejlő váltakozó fényeket bámulom. Ezt a néhány pillanatot, a számolatlan mennyiségű mély légvételt arra szánom, hogy összekaparjam a valahol ott, a lábaim előtt, szétszórtan heverő gondolataim. Közben kezd hatni a narancsszín bogyó - vagy csak már beképzelem. A lényeg egy, nem fájnak annyira a sebek, így sikerül is többé-kevésbé észhez térnem. Legalább azon sikerül zöldágra vergődnöm, hogy igen, akarom az életem. Ragaszkodom hozzá. Ha ezt sulykolom magamba, az talán elég lesz ahhoz, hogy újra sínen legyek. Nagyon remélem.
Újra az italomért nyúlok, mikor észreveszek egy újabb nőt, aki a bárba érkezik. Őt is jól megnézem. Talán még jobban is, mint mindenki mást eddig, de fogalmam sincs, hogy miért. Leül a pultnál, aztán ő is rendel valamit... És jól látom, hogy engem néz?
A szívem hevesebben kezd kalapálni. Képtelen vagyok elhessegetni azt a gondolatot, hogy talán felismert. Akkor végem. Fogalmam sincs, mit tegyek. Csak remélni tudom, hogy valami másért néz meg.
Ne nézz rá Eo. Ne nézz rá. Viselkedj természetesen és nyugodtan. - próbálom magamba sulykolni. Persze. Egy dolog akarni és egy dolog megtenni. Pedig jól tudom, ha feszült vagyok, akkor még abban az esetben is gyanút kelthetek, ha egyébként nem tud semmit...
Mély levegők, elvonom róla a tekintetem, iszogatok, és Novával foglalkozom, hátha az megnyugtat. Azért persze fülelek. Ha valami gyanúsra leszek figyelmes, azonnal lelécelek.

*Csendben kortyolgattam az italomat, közben vártam, hogy végre valaki jöjjön oda hozzám, hogy lezavarjuk az ügyet. Néha visszanéztem a lányra, aki elég rossz bőrben volt, bár ebben a körzetben ez nem is olyan meglepő, mégis vonzotta a tekintetem. Láttam, ahogy elalszik, majd újra felébred. Kezdtem megsajnálni szegényt, ezért amint ledöntöttem az utolsó kortyokat is, felálltam és elindultam felé. Fogalmam sem volt, hogyan szólítsam meg, vagy egyáltalán mit is csináljak, de nem tudtam nézni a „szenvedését". Ám még mielőtt odaértem volna, egy férfi állt meg mellettem és felmutatta a csuklójára tetovált számot, majd intett, hogy kövessem. Egy utolsó pillantást vetettem a lányra és az állatra, majd követtem az ipsét, hátra egy irodába. Belépve, még két személyt láttam. Az egyik egy íróasztal mögött ült, a másik nem messze tőle, mint egy testőr, úgy állt. Sőt jobban megnézve, az is volt, hiszen egy Ekimu ott ült a lába mellett. Az asztalnál ülő egyénre néztem, vettem egy nagy levegőt, majd odamentem és leraktam elé a furcsa kinézetű csomagot.*
- Hmm... szóval te lennél 1 *mondta a pasas, aztán elvette a kis csomagot és átadta a testőrnek. Néztem a karját, amin ott volt 72-es szám. Nagyon ledöbbentem, hiszen az én gazdám, ki nem állhatja a klónokat, erre azokkal üzletel. Valószínűleg arcomra is kiült meglepettségem, mert a férfi szelíden elmosolyodott, bár nekem inkább vérfagyasztónak tűnt.*
- Talán tetszik a tetoválásom? *kérdezte szemtelen hangon. Le sem tagadta, hogy élvezi, az egész helyzetet, ellenben velem. Nagyon mehetnékem volt már, ezért minden gondolatomat és kétségemet, sőt, még félelmemet is hátam mögé szorítva egyenesen a férfi szemébe nézte.*
- Csak kérem a cuccot, és már itt sem vagyok *mondtam határozottan, mire újra csak elmosolyodott, és hátradőlt a székében, és végignézett rajtam.*
- Máris mennél? Hiszen csak most érkeztél. *Nem tudom, hogyan vagy miként, üzent annak a klónnak, aki a hátam mögött állt, de az azonnal elkapta mindkét kezem, és a hátam mögé csavarta. A fájdalomtól felszisszentem, de még akkor sem mutattam jelét félelemnek, pedig rettegtem a továbbiaktól. Nem tudtam, mit is akarnak velem, de nem akartam kivárni, Nagyon reméltem, hogy valaki belép, és félbeszakít minket.*

1

Nem igazán tűnik úgy, mintha Novát zavarná, hogy simogatom a hátát, a tappancsait, vagy épp az orrnyergét. Jó mélyen alszik. Az összes reakciója, amit a simításokkal, érintésekkel kiváltok, annyi, hogy nagyokat nyújtózik. Néha még jólesően morran is egy aprót.
Néhány pillanat alatt sikerül úgy belefeledkeznem a körülötte motoszkálásba, hogy csak a szemem sarkából vegyem észre, hogy az előbbi nő, aki annyira figyelt, meg is indult felém. Nem merek ránézni. Talán kellene, de először a kezem remegésén kéne úrrá legyek, meg a heves szívdobogásomon. Mintha ki akarna ugrani a helyéről... Mert ha megszólít, így aligha fogok tudni úgy válaszolni, hogy a hangomról ne tudja meg, mennyire bepánikoltam. És akkor oda mindenféle álcám...
Mindenkitől félek.
Nem tudom nem azt hinni, hogy nem ismert fel. Már azon gondolkodom, hogy fel kellene ébreszteni Novát. Kicsit erőteljesebben is kezdem simogatni, de erre sem reagál. Ez még jobban kétségbe ejt. Az meg végképp, mikor megáll mellette egy férfi. Ekkor akaratlanul is feléjük kapom a fejem. Őszintén szólva, nem tetszik, ahogy elvezetik őt, pedig semmi durva nincs benne.
Pillantásommal végigkísérem az útjukat, egészen addig az ajtóig, ami mögött eltűnnek, és közben azon gondolkodom, mit akarhatott tőle egy klón. Mert tudom, hogy a férfi az volt. Nem kerülte el a figyelmem az a mozdulat, ahogy a bal csuklóját mutatja meg neki. Másért nem teheti. Rosszat sejtek és rádöbbenek, hogy nem csak a többi embert és klónt nem ismerem, hanem még magamat sem. Mert nem értem azt az érzést, ami felülkerekedik rajtam és elnyomja az eddigi félelmemet. Úgy érzem, tennem kell valamit a másik lányért. Hogy szüksége lehet rám odabent. Ugyan mostanra már gombócot érzek a torkomban, de máris körvonalazódni kezd a fejemben egy terv.
Novára nézek, aztán az ajtóra, majd megint Novára. Nem, nem lenne jó ötlet magammal vinnem oda. Az nem férne össze azzal, amit kigondoltam.
Felhajtom az ital maradékát is, veszek egy mély levegőt, aztán megindulok az ajtó felé. Két lépés után megállok egy pillanatra gondolkodni, vajon biztos vagyok-e abban, hogy ezt akarom tenni... aztán tovább indulok.
Nincs más dolgom, mint úgy viselkedni, ahogy néha Gore-tól láttam, mikor nyugtalan volt. Ugyan többnyire nem viselkedett velem szemben rosszul, de, mint minden embernél, nála is előfordult, hogy valamiért a türelme végére ért.
Benyitok az ajtón, és igazán körül sem nézek, mielőtt megszólalok.
- Ideje mennünk, klón. - jelentem ki olyan ridegen, és ellentmondást nem tűrően, ahogy csak tudom. Még magam is meglepődöm rajta, milyen jól sikerül. Utólag mondjuk, kicsit elgondolkodom azon, hogy miért is neveztem klónnak a lányt. Aztán rájövök, hogy reflexből, hiszen egy klón - a férfi - aligha viselkedne úgy egy emberrel, ahogy odakint tette. És nagyon remélem, hogy nem tévedek.
Ahogy ránézek a másik kettőre, kicsit ismét elfog a szorongás. Pláne azt észre véve, ahogy a lányt "lefogja" az egyikük. Azonban továbbra is erőltetetten tartom magam a figurához: annak az embernek a személyiségéhez, aki felelős lehet a másik lányért. Szenvtelen arccal bámulok az asztal mellett ülőre, aztán, azt jelezvén, hogy az én türelmem is véges, kart-karba öltve dőlök az ajtófélfának. Ez már csak elővigyázatossági szempontból is jó lépés.

*Nem kis megdöbbenéssel veszem tudomásul, hogy a berobbanő lány, az, akit én annyira bámultam odakint, és még hozzám is beszélt. Egy pillanatra el is felejtem, hogy lefognak és azonnal meg akartam indulni felé, de a pasas, erősebben rászorított a kezeimre.*
- Egy újabb hölgyemény? *kérdezte ördögi vigyorral az ipse.* - Talán egy eredetihez van szerencsénk?
*Furcsának találtam a lány viselkedését. Ahhoz képest, hogya alig egy negyed órája még el akart aludni az asztalnál, most igazán határozottnak és frissnek tűnt. Szememmel kerestem állatkáját, de az nem volt jelen.
A másik fazon is megmozdult, akinek az Ekimuja, felugrott az asztalra és rámorgott a lányra.*
- Kit tisztelhetünk kegyedben? *kérdezte a fúmufti, majd felállt a székéből, megkerülte az asztalt és csípőjét nekitámasztva nézett a lányra.*
- Ő a gazdám... *Azonnal rávágtam a választ, de gyorsan a nyelvemre haraptam, mert ezzel jól elcsesztem mindent. Tudta, hogy ki az én gazdám, így ezzel nagyon bebuktam. Annyi időm volt, hogy egy bocsánatkérő pillantást vessek a lányra, aztán 72 elkapta az állam, és durván maga felé fordította az arcom, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.*
- Hmmm... Egy hazug klón *Valószínűleg el akarta terelni mindkettőnk figyelmét, mert addig valahogyan a testőr, a segítségemre siető lányt kapta el.*
- Remélem tudjátok, hogy a szabályok nem vonatkoznak a 13-as körzetre *mondta, miközben elengedte az állam, és végignézett mindkettőnkön. Csupán arra voltam képes, hogy egy óriásit nyeljek.*

1

Igazán reagálni sincs időm a történésekre. A lány, akit az előbb csak klónnak szólítottam, elszólja magát. Méghozzá sajnos épp nem úgy, hogy az előnyünkre váljon. Engem is elkapnak, és szintén hátracsavarják a kezem. Alig bírom megállni, hogy ne szisszenjek fel. Legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, ahogy érzem, hogy a gyógyulófélben lévő sebemen eddigre keletkezett vékonyka bőrréteg ismét felszakad. De nem szabad elárulnom magam.
A szemeim a másik lány felé villannak, majd a főnökre.
- Eredetihez, igen. Eorah Dwynnt kellene tisztelniük, itteni szabályok ide vagy oda. A klónt meg nem kell hazugsággal vádolni, igazat mondott. Ha eltávozik, én vagyok érte a felelős. Szeretnék meggyőződni afelől, hogy helyesen végzi a dolgát, mielőtt az enyém lesz. - ennyit sikerül összekaparnom magyarázatként. Remélem, hihető. Ahogy abban is bízom, hogy a lány nem árulja el ismét magát.
- Szóval, ha kérhetem, engedjék, hadd tegye, amiért ide jött. A gazdája fölöttébb dühös lenne, ha megtudná, hogy a szép összegért vásárba bocsátott áruja elvész, az egyik üzleti partnere miatt. Minden bizonnyal megmozgat majd minden követ, hogy magukra találjon. Aztán, ő lesz az, akit a legkevésbé érdekel majd, hogy hol mik a szabályok.
Azt hiszem, elég hihetően vázoltam fel a tetteik nemlétező következményeit. Már csak abban bízok, hogy a szerencsém most is kitart mellettem. Egyéb ötletem, amit mentségünkre felhozhatnék, egyelőre nincs. Illetve, egy mégis. Az a kis Ekimu idebent, meg az enyém odakint. Ha sikerül kapcsolatot teremtenem velük. Ami, valljuk be, miért ne sikerülhetne? De egyelőre csak annyit tehetek, hogy várok, hátha beveszik ezt a dumát. Nem bukhatok le a kis állatkák miatt, ha egyszer azt akarom ezeknek beadni, hogy eredeti vagyok...

*Szóval tényleg eredeti. Nem gondoltam volna, hiszen bejött, hogy segítsen nekem. De vajon miért? Csak egy klón vagyok, ő meg eredeti. Nem kellene segítenie.
Tudtam, hogy döbbenetem az arcomra van írva, és ez újabb rossz pont nekünk. Szinte lerí rólam, hogy nem ismerem a nőt.
Inkább szégyenemben lehajtottam a fejem és hagytam, hogy hajam eltakarja az arcom. Nagyon reméltem, hogy nem látták a mimikámat.*
- Eorah? *A pasi mintha ízlelgette volna a nevet. Elengedett, majd közelebb lépett az eredetihez.* - Tudd, meg egyetlenem, itt nem foglalkozunk mi olyannal, hogy eredeti vagy klón. *Újra végignézett rajta.* - Mégis miért van a 13-as körzetben egy eredeti?
*Igazából nem értettem a kérdést, hiszen ide eredetik is járnak. Végül a válasz csakhamar megérkezett.*
- Nagyon ostoba lehetsz, ha bemerészkedtél ebbe a bárba. Neked senki nem mondta, hogy eredetiknek tilos a bejárás? *Hihetetlenül önelégült vigyorral ment vissza az asztala mögé és leült a székébe.* - A kicsike gazdája miatt meg nem aggódom *legyintett unottan.* - Ám, ha biztosak akarunk lenni, szerintem a legjobb lesz őt magát megkérdezni.
*Ijedten kaptam fel a fejem. Először a palira, aztán meg az eredetire néztem. Végül magától nyitódott a szám és hangok jöttek ki belőle.*
- Nem szükséges *mondtam szilárdan.* - A gazdám nem akar eladni, és őt sem ismerem *fejemmel a lányra böktem.* - Én csak a csomagot hoztam, vele pedig odakinn találkoztam. Tudtam, hogy nem lenne előnyös számomra egyedül bejönni, ezért megkértem, hogy nézzen rám egy kis idő múlva, hátha segítség kell. Arra is megkértem, hogy játssza el, hogy eredeti, mert akkor talán nem esik bántódása. Szóval, őt nyugodtan el lehet engedni, velem meg csináljatok azt amit akartok! *Hiába, nem akartam mártírkondi, de azt sem viseltem volna el, ha miattam valami baja esne az eredetinek. Azért súlyosabb büntetést kapnék, mint a gazdámtól bármikor, meg hát a lelkiismeretem sem hagyna nyugtot. Első feladatomnak éreztem, hogy ő megmeneküljön, aztán majd gondoskodom magamról.
Az asztal mögött ülő fazon a fejével jelzett a másiknak, aki az eredetit tartotta fogva. Az megrántotta a lány kezét, majd felhúzta a felsőjének ujját is. Gondoltam a számot akarta megnézni a csuklóján. Éreztem, hogy azonnal kifut minden vér az arcomból. Tudtam, nekünk itt végünk. Azonnal lebukunk.*

1

Nem hisznek nekünk. Mondjuk, erre számíthattam volna. Még mindig nem ismerem eléggé az "embereket". Már kezdem bánni, hogy beleavatkoztam, ilyen közel még sosem voltam a lebukáshoz - meg úgy igazából, igazi veszélyhez sem, azt hiszem.
A lány mellettem menteni próbál, bár nem hiszem, hogy ne tudtam volna megmagyarázni ezeknek, hogy fölösleges számonkérni ezt a talán nem is épp legális adás-vételt a klón gazdáján. És egyébként sem hiszem, hogy valóban felhívták volna őt rákérdezni. Elvégre akkor, ha elég ügyesek vagyunk, fény derülhetett volna arra, mi folyik most itt. Kétlem, hogy a klón gazdája szándékosan küldte olyan helyre őt, ahol ilyen fogadtatás várja.
Szóval így nem is tudom, hálás legyek-e azért, hogy a másik lány valami újabb hazugsággal áll elő. Fogalmam sincs, jobb lesz-e bármelyikünknek is attól, hogy megtudják, ismeretlenül másztam bele ebbe az egészbe nyakig. De nem úgy veszem észre, hogy el akarnának engedni.
- Dolgom volt, legyen elég ennyi. - jelentem ki olyan higgadtan, ahogy csak tudom. Bár azt is kétlem, hogy meghatná őket, bármilyen hidegvérűnek, befolyásosnak és rangosnak akarok most tűnni.
Egyikük feltépi karomon a blúz ujját, hogy meggyőződjön róla, eredeti vagyok-e. Ugyan csak a kötéseket láthatják egyelőre, de mivel igen kíváncsiak, biztosan megszabadítanak majd attól is. A seb kiterjedése miatt valószínűleg megintcsak nem lesznek sokkal okosabbak, de most újra nem tudom, mi lenne a jobb. Megerősíteni őket abban a hitben, hogy tilosban járó eredeti vagyok, aki ki tudja, milyen "büntetést" érdemel, amiért ide merészkedett... Vagy a tudtukra hozni, hogy én, mint szökött klón kerültem ide.
Az a baj, hogy fogalmam sincs, mi volt a célja a találkozásuknak, így nem tudom, utóbbit hasznomra fordíthatom-e. Emiatt túl veszélyesnek ítélem és nem kockáztatom meg az esetleges lebukást. Tehát, ha nem jönnek rá maguktól - és miért is jönnének, ha olyan hihető mesém van a sebek keletkezéséről, amit már sokan bevettek - nem is firtatom a származásomat, vállalva az esetleges "büntetést".
Vagy, uszítom ezt a kis vakarcsot idebenn, és Novát kinn.
Nem, ezzel még várok.

*Mit ne mondjak, elég nagy fába vágtuk azt a bizonyos fejszét. Nekem nem akart beállni a szám, aminek köszönhetően, még nagyon csávába kerültünk.
A klónok az irodában nem úgy néztek ki, mint akik nagyon el akarnának minket engedni, és miután megbizonyosodtunk arról, hogy semmi biztosat sem tudhatunk a lányról, hiszen a karján egész szép seb volt, ami nem tudni hogyan került oda. Vagy el akarta tüntetni a számot, vagy olyan balesetet szenvedett, ami ezt okozta. Fogalmam sem volt, h mire gondoljak, de nem is volt rá lehetőségem, hiszen az a férfi, aki engem fogott le, megrántotta a karom, majd az asztalhoz lökött.*
- Ezzel sem lettünk sokkal okosabbak *mondta a férfi, és most az idegen lányt kezdte figyelni, még közelebb is lépett hozzá.* - Eredeti vagy sem, még te is jól jöhetsz nekünk. Ezt a szukát is csak azért küldte ide a gazdája, hogy tanítsuk móresre picit, hiszen ahogy hallottuk, túlságosan is nagy a szája.
*Undorral néztem rá a férfira, ahogy az végignézett rajtam, majd a lányon is. Igazából nem csodálkoztam ezen a híren, hiszen a gazdám mindig ott tett alám, ahol csak tudott, és a bántalmazás sem állt messze tőle. Igazából már vártam mikor lesz efféle húzása.*
- De most örülhettek, nincs időm még veletek is foglalkozni *mondtam egy színlelt sóhajjal.* - Majd 38-as barátom megmutatja nektek az ideiglenes szállásotokat. *Azzal intett a fejével, mire mindkettőnket elráncigáltak a hátsó ajtóhoz. Nem tudtam mire számíthassak, de reméltem, hogy egy kis időre magunkra hagynak majd, hogy egy tervet eszelhessünk ki.
Az ajtó mögött egy folyosó volt, mindkét oldalán ajtókkal, mi pedig a bal oldali legutolsóhoz tartottunk. Raktár volt, amiben az italokat tartották. Az első gondolatom az volt, hogy ekkora marha nem lehet senki, de nem mondtam ki. Egy ilyen helyen fogolyként tartani minket, egyenes út a szabadság felé. *
- Ne is gondoljatok a szökésre! *mondta az amelyik a lányt hozta, majd mindkettőnket betaszítottak a sötét helységbe, majd ránk is zárták az ajtót.*
- Na, most légy okos *mondtam hangosan, magamnak címezve, közben sűrűn pislogtam, hogy legalább annyira megszokjam a sötétséget, hogy a körvonalakat lássam.* - Veled minden rendben? *kérdeztem a lányt, ahogy megláttam valami mozgást. Gondoltam, csak ő lehet az. Még a kezemet is felé nyújtottam, hogy megérinthessem.*