Falon Chamimst

♦ Falon Chamimst ♦



♦ ♦ 18 ♦ ♦ ♦ Születési helyem ismeretlen, születésnapom a megtalálásom napjára tehető - 1994. 04. 21. ♦ ♦ ♦ Lány ♦ ♦ ♦ Ember ♦ ♦ ♦ Fotós ♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
A látszat néha csal - Falonra különösen igaz ez a mondás. Kívülről egy zárkózott, barátságtalan lánynak tűnik, egészen addig, míg valaki közelebbről meg nem ismeri. Eddig még nem mutatkozott meg az a valaki.
Falon nem igazán bízik meg senkiben, nem tárja fel magát senki előtt, igyekszik a rivaldafényen kívülre helyezkedni.
De igazából ő egy kedves, intelligens, megértő lány, csak senki sem veszi a fáradtságot, hogy ezt felismerje. Visszafogott lánynak tartja magát, aki mindenből csak annyit fogad el, amennyit megérdemel. Ő egy nagyon összetett személyiség.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Falon körülbelül százhatvan centiméter magas. Testalkata karcsú, ruganyos, nőies. Hosszú, szőke haja van, ami általában loknikban hullik alá a vállára. Hatalmas, mélykék szeme mindig bizalmatlanul csillog, folyton a földet pásztázza vele. Szemeit hosszú, sötét szempillák keretezik, amik valami titokzatos fényt kölcsönöznek számukra.
Amióta a nevelőanyja meghalt, csak olyan ruhákat hord, amik megmaradtak neki tőle, főleg sötétebb színűek - fekete, szürke, sötétkék, sötétzöld.

♦ ♦SZOKÁSOK/HOBBIK♦ ♦
Falon számára a fotózás munka és hobbi is. Mindig a nyakában lóg egy fényképező gép, csak fürdéshez veszi le. Szokása más nincs, nem szereti a megszokásokat.


♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: Hogy Chamirrát is elveszti.

Amiben kiemelkedő: fotózás, éneklés.

Amiben rossz: barátkozás, bizalmaskodás, beszélgetés, főzés, festés, tánc.. és még sorolhatná...


♦ ♦MÚLT♦ ♦

Nem tudom mikor, hol születtem. Sohasem ismertem az igazi szüleimet. A legkorábbi emlékem az, mikor a nevelőanyám megtalált. Igaz csak egy bevillanás, egy viharos ékszakáról. Akkor még egy éves sem voltam, az utcán feküdtem, egy bébikosárban, a lámpa alatt. Sírtam, emlékszem a könnyeimre. Aztán hirtelen villám cikázott át az égen, és vele egy időben egy fiatal asszony sietett át a téren, ahol én is feküdtem. Hangosan felsírtam, ő pedig valamilyen különös oknál fogva meghallotta. Az utolsó kép, ami még bevillan néha, hogy döbbenten a karjaiba vesz.

Később persze örökbefogadott. Nem lett soha nevelőapám, Lisosia soha nem ment férjhez. A szülei birtokán éltünk kettecskén, a klón szolgálókkal körülvéve. Nem mondhatom, hogy rossz gyerekkorom volt, mindent megkaptam kivéve egy dolgot. A bizalmat. Nem tudom miért, de nem bízok az emberekben, nem tudok megbízni bennük. Talán a szüleim utóhatása, hogy elhagytak, vagy talán egyszerűen ilyennek születtem. De azért, várok valakire, akiben mégis meg tudok bízni, majd egyszer.

Mikor úgy tizenöt éves lehettem, gyakran kellett bejárnom a városba. Sia felfogadott mellém egy testőr klónt, akinek volt egy édes, kék Eseruja. Mivel a testről általában mindenhova elkísért a különös macska fajta is folyton vele volt. Mindkettejükkel sikerült kialakítanom egy szorosabb barátságot, de a klónban nem bíztam soha, az Eseruban igen. Magamban elneveztem Chamirrának. Ő is kedvelt engem, gyakran játszottunk együtt, sokszor olvastam fel mesét, vagy énekeltem neki. Aztán egy nap a testőr eltűnt, nem tudom miért, vagy hogyan. Chamirra pedig ott maradt, velem. Tudtam, hogy a klón testről nem halt meg, mert akkor az Eseru is meghalt volna. Így nem értem, hogy miért hagyta ott nekem Chamirrát...

Egy évre rá meghalt a nevelőanyám. Egy hétig gyászoltam, majd próbáltam visszatérni a rendes kerékvágásba, mert tudtam, hogy Sia is úgy akarja. Chamirrával elköltöztünk a birtokról, és a városban vettem egy albérletet kettőnknek. Ott próbáljuk most újra felépíteni az életünket.

♦ ♦EGYÉB♦ ♦
Van egy Eseruja, Chamirra. Fél a viharoktól. Árva.

♦ ♦ Falon Chamimst - Taylor Momsen ♦ ♦